Több mint negyven év telt el azóta, hogy a modern európai művészfilm megjelent az ötvenes évek végén. A modern film mára több mint letűnt divat: filmtörténet. Azok számára, akiknek közvetlen élményük van róla, akik vele nőttek fel, úgy gondolnak a modern filmre, mint életük magától értetődő részére. Nincs szükségük sok magyarázatra természetét, formáit és jelentőségét illetően. Azoknak a fiataloknak azonban, akik az után születtek, hogy a modernizmus megszűnt vezető művészfilmes paradigma lenni, Godard, Antonioni, Fellini vagy Bergman neve úgy hangzik, mint Shakespeare-é, Balzacé vagy Prousté: "Tudom, hogy nagyok, de menjünk már moziba!" A modernizmus mára filmtörténet. És nemcsak azért, mert régen kezdődött, hanem elsősorban azért, mert a mai művészfilmek jelentősen különböznek a hatvanas évekéitől. És mivel ez a jelentős és rendszeres különbség nem szűnt meg az elmúlt húsz-egynéhány évben, elmondhatjuk, nyitva az út a történeti vizsgálat előtt: mi a modern európai művészfilm, melyek esztétikai és tematikus jellegzetességei?

---