Ennek a ma általánosan elterjedt, világszerte kedvelt -- a közhit szerint olasz eredetű -- tésztaféle (valójában kenyérféle) ételnek az eredete egészen a kőkorig nyúlik vissza. Tíz-tizenkétezer évvel ezelőtt még csak kovász nélküli lepénykenyeret készítettek: a kézzel, lapos kövek között őrölt gabonalisztből víz hozzáadásával kevert pépet laposra dolgozták (hogy könnyen átsüljön), és felforrósított kövön sütötték meg. Az így készült lepénykenyér persze nem volt lágy, szivacsos és rugalmas, de legalább könnyen emészthető és tápláló volt. Ez a kenyérkészítési módszer sokáig fennmaradt, s az ókorban is csak annyit változott, hogy a letelepedett, városokban lakó népek már agyagból tapasztott, illetve kőből rakott kemencékben sütötték a lepénykenyeret. Így készítették kenyerüket a babiloniak, az egyiptomiak (bár ők már kovásszal is készítettek kenyeret és péksüteményeket is), a zsidók, majd a letűnt nagy kultúrák helyébe települt arab népek is, sőt, ez a kenyérkészítési e

---