Rita Cirio 1992 januárjától 1993 nyaráig készítette azt az interjúsorozatot, amely végül a világhírű rendező, Federico Fellini utolsó vallomása lett. Hosszú pályájának összegzése ez a könyv: a gyermek Fellini első színházi és moziélményeit, egy mára már letűnt világ személyiségeit megidézve vezet vissza művészetének meghatározó indíttatásaihoz, melyek egész pályáját végigkísérték.


Az oldott hangvételű, kötetlen, olykor csapongó beszélgetések érzékletes képi élményt is nyújtanak, s bepillantást engednek az alkotás folyamatába, amelynek lényege éppen a vizualitásban rejlik: így válik érthetővé, miért volt Fellini számára a szereplőválogatás vagy inkább az "arcválogatás" a legfontosabb, az egész filmet eldöntő, egyben legnagyobb örömmel és kíváncsisággal végzett "szertartás"; miért szabadult meg fokozatosan a hagyományos forgatókönyvnek a film egészét, egységességét szétszabdaló munkamódszerétől; miért engedett egyre nagyobb teret a forgatások során a véletlennek; s miért kérte hivatásos és képzetlen színészeitől, hogy fenntartások nélkül, az ő rendezői intuícióira hagyatkozva, természetes önmagukat adják, belülről kibontva az általa képzeletben és rajzokban megálmodott figurákat.
Az öntörvényű, csupán egyetlen lehetséges munkamódszert magáénak elfogadó rendező a fény mindent kifejező, mindenekfölött meghatározó voltát; smink, jelmez, díszlet elválaszthatatlan egységét hangsúlyozza. A rendezői mesterségben - mely számára elsősorban a festő látásmódjával rokon - mint életformában teljesíthette ki transzcendens élményekre való fogékonyságát, valósíthatta meg gyermekkora álmait, s élhette meg a mindig vágyott benső szabadságot.

---